Napégés: így enyhítheti otthon

Napégés: így enyhítheti otthon


A napégés az egyik leggyakoribb, egyben legkellemetlenebb tavaszi, nyári panasz. Bár kellő elővigyázatossággal általában megelőzhető, ha mégis leégünk, néhány egyszerű módszerrel felgyorsíthatjuk a gyógyulási időt.

A napégés tulajdonképpen a bőr károsodása, gyulladása, melyet a Napból származó UV-sugárzás okoz. Az, hogy mennyi idő alatt ég le valaki, több dologtól is függ, így a bőr "alapárnyalatától" (a világos bőrű, szőke hajú, kék szemű, szeplős skandináv vagy kelta típusú emberek gyorsabban égnek le, mint a sötét bőrű, sötét hajú mediterrán típusok), a napon töltött idő hosszától, vagy éppen attól, hogy milyen fényvédőt használtunk.

Meddig tartanak a napégés kellemetlen tünetei?

A napégés okozta első tünetek általában a leégést követő néhány órában jelentkeznek, de akár 24 óra is eltelhet, míg minden tünet teljesen kialakul. Ezek között találhatjuk a bőr kipirosodását, a fájdalmakat, az érzékenységet, illetve a melegérzetet.

A legenyhébb esetben a leégett bőr 3-5 napon belül gyógyul, és nem feltétlenül kezd hámlani. A közepesen súlyos napégés esetén már valamivel hosszabb gyógyulási idővel kell számolnunk, de ez sem tart tovább egy hétnél, utána azonban még néhány napig a bőr hámlását is megtapasztalhatjuk. A legsúlyosabb esetben – mikor orvosi, kórházi ellátásra is szükség lehet – a bőrön rendkívül fájdalmas hólyagok is megjelenhetnek. A gyógyulás akár 2 hétig is elhúzódhat.

Így gyorsíthatjuk meg a gyógyulást!

Ha már megtörtént a baj, néhány egyszerű otthoni módszerrel nem csak felgyorsíthatjuk a gyógyulást, segíthetjük a bőr regenerálódását, de a fájdalmas tüneteket is enyhíthetjük.

Zuhanyozzunk le – langyos vagy kellemesen hűvös vízzel –, ezzel csökkenthetjük a fájdalmakat, a bőr húzódását. A zuhany a bőrre tapadt szennyeződéseket (homokot, klóros vizet vagy sós tengervizet stb.) is eltávolíthatjuk, erre azért lehet szükség, mert ezek tovább irritálhatják az egyébként is meggyötört bőrt. A meleg víztől és a hosszas fürdőzéstől lehetőleg tartózkodjunk, ez ugyanis csak tovább szárítja a bőrt. Inkább többször vegyünk rövidebb fürdőket! A vízbe regeneráló, gyulladáscsökkentő hatású zabpelyhet is tehetünk.

Zuhanyozás, fürdés után alaposan krémezzük be a bőrt, például aloe verát vagy hiarulonsavat tartalmazó testápolóval, esetleg speciális, napozás utáni zselével. Ne használjunk erősen illatosított kozmetikumokat!

Ha nagyon fáj a bőrünk, nyugodtan bevehetünk vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót. Emellett pedig igyekezzünk minél több folyadékot (természetesen nem cukros üdítőt vagy alkoholt) inni.

 

Forrás: Egészségkalauz

 

Tetszett a cikk?

 

 

EgészségVilága cikkajánló

Szennyezett levegő hatása
Egészség, Egészség cikkek
A méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő
Azuki bab hihetetlenül tápláló
Egészség, Egészség cikkek
A felkelő nap országában a bab olyan, mint nálunk a hús, mindig, mindenbe, mindennel.
Alacsony vérnyomás tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
Alacsony vérnyomásról beszélhetünk, ha a vérnyomás első értéke, tartósan nem haladja meg a 100 Hgmm-t.
A Hold szabályozza a nőket?
Egészség, Egészség cikkek
Mit mondanak erről az antik feljegyzések, és mit állít a modern tudomány?
Karbonlábnyom nagysága....
Egészség, Egészség cikkek
A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos vegetáriánusé
Mikor hatékonyabbak a vérny.csökkentők?
Egészség, Egészség cikkek
A tabletták jobban védenek a szívroham és agyvérzés ellen, ha lefekvés előtt veszik be, mintha reggel szedik őket.
A zellerlé ezért egészséges
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A szárzeller igen egészséges élelmiszer, amelynek leve - kis túlzással - igazi csodaital.
Betegségem története
Gyógyulások, Gyógyulások története
Soha nem beszéltünk. Most meg csak nézett, nézett és csodálkozva mondta.Maga akkora beteg volt, csoda, hogy él.
Székrekedés tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
A székrekedés általában nem önálló betegség, hanem fontos tünet, mely a bélműködés és a székürítés zav ...

További cikkek »

 

 

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »