Sakkban tartja a vérnyomást a rendszeres délutáni szunyókálás

Sakkban tartja a vérnyomást a rendszeres délutáni szunyókálás


"A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a
vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az
alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése 3-5 higanymilliméterrel
csökkenti a vérnyomást" - idézte Manolis Kallistratos kardiológust,
a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány
társszerzőjét a Science Daily tudományos hírportál.

    A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7
higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét - tette hozzá
magyarázatként.

    A rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel
csökkentette a vérnyomást, ami a kutatók szerint azonos a más ismert
vérnyomáscsökkentő beavatkozásokkal. Ráadásul minden 60 percnyi
napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást.

    "Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés
a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer
események, mint például a szívroham kockázatát" - mondta
Kallistratos.

    Megfigyelésünk alapján, ha valaki megteheti azt, hogy
rendszeresen szunyókál, az a magas vérnyomásra is előnyös hatással
van. A sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, nem jár
semmilyen költséggel" - hangoztatta.

    A kutatók szerint ez az első olyan tanulmány, amely a délutáni
alvás vérnyomásra gyakorolt hatását mérte fel olyan emberek körében,
akiknek általában szabályozott a vérnyomása. Ugyanez a kutatócsoport
már kimutatta, hogy magas vérnyomásúak esetében is kapcsolatba
hozható a délutáni szieszta a magas vérnyomás csökkenésével, és
esetükben kevesebb vérnyomáscsökkentőt kell felírni.

    A görög szakemberek 212 ember figyeltek meg, akiknek az átlagos
vérnyomása 129,9 higanymilliméter volt. Átlagosan 62 évesek voltak,
a résztvevők fele nő volt. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy
2-s típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában
rendszeresen mérték vérnyomásukat, feljegyezték, hogy sziesztáztak-e
- ami átlag 49 percnyi alvást jelentett -, milyen volt az életmódjuk
- alkohol-, kávé-, sófogyasztásuk, fizikai aktivitásuk -, mérték
pulzusokat, az artériák rugalmasságát és végeztek náluk
szívultrahangot is.

    Megállapították, hogy általánosságban 5,3 higanymilliméterrel
csökkent a szisztolés vérnyomás azoknál, akik sziesztáztak, azokhoz
képest, akik nem. Előbbiek esetében a vérnyomás 128,7/76,2,
utóbbiaknál 134,5/79,5 volt. Közvetlen egyenes arányú összefüggést
mutattak ki az alvás időtartam és a vérnyomás között, minden egyes
óra a vérnyomást 3 higanymilliméterrel csökkentette.

    Kallistratos hozzátette, hogy további vizsgálatok szükségesek
eredményeik megerősítésére.  

Forrás: MTI 2019. március 8

Tetszett a cikk?

 

 

EgészségVilága cikkajánló

Gyógynövényekről
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A gyógynövények ismeretének története
Antioxidánsban gazdag ehető rovarok
Egészség, Egészség cikkek
Egyes ehető rovarok olyan gazdagok antioxidánsban, mint a friss narancslé
Csökken a gyógynövények mennyisége
Népi gyógyászat, Gyógynövények
korábban szezonálisan százezer ember is részt vett a gyűjtésben, ez mára pár tízezerre redukálódott.
Vitamin- és ásványianyag-étrendkiegészítők
Egészség, Egészség cikkek
Kevés pozitív hatása van legnépszerűbb étrend-kiegészítők szedésének kanadai kutatók szerint
Érdekes tapasztalat
Egészség, Betegségek
Horváth Ildikó: a nők gyakrabban halnak meg infarktusban, mint a férfiak
A táplálék vízforrásai
Egészség, Egészség cikkek
Testsúlyunk közel háromnegyed részét víz teszi ki. Például az agyunknak a 75-85 százaléka, az izmainknak pedig ...
Csipkebogyó
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A csipkebogyó az első őszi fagyok idején érik be. A termés színe változó, a narancssárga színű még nem egé ...
Növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő
Egészség, Egészség cikkek
Nemhogy nem teszi biztonságosabbá a cigarettát, de növelheti is a tüdőrák kockázatát a füstszűrő
Közönséges levendula vagy keskenylevelű levendula
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény.

További cikkek »

 

 

 

 

EgészségVilága cikkajánló

Meglepő összefüggés
Egészség, Egészség cikkek
A harminc felettiek magas vérnyomása és a későbbi agykárosodás összefügghet
Székrekedés tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
A székrekedés általában nem önálló betegség, hanem fontos tünet, mely a bélműködés és a székürítés zav ...
Székrekedés tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
A székrekedés általában nem önálló betegség, hanem fontos tünet, mely a bélműködés és a székürítés zav ...
Vérzékenység
Egészség, Betegségek
Lényege, hogy a vér alvadása erősen lelassul, bármilyen seb erős vérzést okoz.
Bodza
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A törzsét és az ágait szürke vagy barna kéreg borítja, a fiatal ágak pedig zöldek.
Nemhogy nem teszi biztonságosabbá a cigarettát, de növelheti is a tüdőrák kockázatát a füstszűrő
Egészség, Egészség cikkek
Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűr ...
Azuki bab hihetetlenül tápláló
Egészség, Egészség cikkek
A felkelő nap országában a bab olyan, mint nálunk a hús, mindig, mindenbe, mindennel.
Ekcéma tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
Az egyes anyagok vagy irritáció vagy allergiás reakció révén okozhatnak bőrgyulladást.
HPV-fertőzés tünetei és kezelése
Egészség, Betegségek
Egyre gyorsabban terjed ugyanis a hiedelem, hogy a vírussal történő fertőzés egyet jelent a méhnyakrákkal.

További cikkek »